StartUP 2009 – összefoglaló

  • Dunder Krisztián
  • 2 hozzászólás

Well…. Well Done. Röviden és tömören: szerintem nagyon jól sikerült a tegnapi Startup 2009 konferencia. Több mint 200 vendég, hat blokk, szervezés két hét alatt, kellemes helyszínen, támogatókkal, ingyen pizzával.

A program szerint több mint tíz, többségében frissen (vagy még el sem) indult webes startupot ismerhettünk meg (mi, a 113 inkább technológus és 111 inkább üzletember (vagy fordítva)). Érdekes volt egymás után tudatos és némileg álomvilágban ringatózó elképzeléseket megismerni, fejenként öt percben. A tettek mezejére lépés minden esetben dícséretes, az üzleti siker sokkal kevesebb esetben reális. De nézzük csak, melyikben mi volt – szerintem – a ráció.

Futrinka.hu – kollektív emléktár a szlogen, Cseh Gábor a background. Tavaly év végén indult el, 2 500 regisztrált, néhány tucat sikertörténet, ahogy tőle hallhattuk. Jó az ötlet, szép az oldal, de vannak kétségeim: picinek tartom a hazai piacot ehhez, másrészről úgy gondolom, sztorizgatni inkább sör, mint számítógép mellett szokott az ember. De ne legyen igazam, s épüljön (fel) az emlékkönyv.

moly.hu – Nagy Bence: könyvbarátok kollektora. Az összes bemutatást összevetve ez volt számomra a legkellemesebb. Laza előadás, kellemes, emészthető háttérprezi. Lelkes fiatalok, jó (és üzletileg már kevésbé hálás) téma, tele energiával. Kár, hogy az üzleti megtérülés talaja ettől jóval rögösebb lesz…

prezi.com – Farkas Szilveszter: a prezentációkészítés új megközelítése, a projekt a hazai telecom támogatásával indulhatott el. Izgő-mozgó terepasztalráközelítésestávolítós finomság, amit már eleve nem csak a hazai piacra szántak az alkotók. Látogatottságban már látszik is a nemzetköziség: USA-ból, Németországból és skandináv területről érkeznek a felhasználók a magyar területen kívül (Doransky írt róluk korábban). Sajnos az előadó nem mondott konkrét számokat a látogatottságra (bár ha jobban meggondolom, senki sem). Az üzleti modell ingyenes alap- és fizetős bővített szolgáltatásokra épül majd.

gepelo.hu – Benedek Balázs: az egyik ötlet, ami nekem személy szerint nagyon megtetszett. Az ország számos pontján gépírók (és magukat annak tituálók is?) várják a bepötyögnivalót audióból, videóról. Ha elfoglalt üzletember vagyok, aki úton(/útfélen) telefonra tudja rögzíteni a memót, valós igényemet elégítheti ki. Lesz licitrendszer, állandó kapacitás, stb. Meglátjuk. Egy pillanatra eszembe jutott a pár éve hirtelen robbant szerkeszt.hu, ami a nyelvi teszten, mint ösztönzőn keresztül generált gyors ismertséget, és vezette be – egyébként fizetős – korrektori szolgáltatását a magyar piacra (azóta nagy a csend).

turulmeme.com – Séra László: no itt látszik minden a láthatáron, a pénzt kivéve. Mindezt ellensúlyozza az ötlet, a gyors elindulás, a rendszerben rejlő rugalmasság és a mögötte lévő, alakuló közösségi erő. Nemsokára nem csak google reader, hanem delicious és netvibes megosztásokkal is működni fog az előadó szerint. A szolgáltatás jelenleg 750 regisztrált felhasználónál és 89e megosztott tartalomnál tart. Szuper, tényleg. Ilyenkor sajnálkozom, mert ez egy érték, pénzt viszont mégis nehézkesen akar bárki is beletolni. Hát hogyne, hisz ez csak egy digitális játszótér, nemde?

veledutaztam.hu – Szabó Péter: ekkor éreztem először, hogy a hit mire képes. Amíg a futrinka.hu esetében érzem valamelyest a kiteljesedést, itt olyan távol vannak szerintem a sikertörténetek, mint az a bizonyos lány a 7-es buszról, akit e site-on keresztül tudnék megtalálni. Talán egy iwiw alkalmazásként, uraim?

devolver.hu – Heilig Szabolcs: webfejlesztői célcsoportnak támogatott tárhely fizetős konstrukcióban. Az előadó biztos ismeri a célcsoportot, megfogalmazása szerint a még saját szerverrel nem rendelkező, azt megfizetni nem képes fejlesztőknek szóló, támogatott megoldás értékesítéséről szól a modell.

sajatcimlap.hu – Kruzslicz Anita: bárki lehet főszerkesztő! Vártam már erre :). A cél jó, pl. tedd fogyaszthatóbbá a tengernyi blogot, cikket, képet, videót, stb-t azzal, hogy megszerkeszted belőle a saját címlapod és mások majd jól rászoknak arra, hogy ezt nézik. Még nem indult el, kéretik a sajatcimlap.blog.hu címen informálódni.

keresek.hu – Csuka Ádám: a több mint öt perc alatt nem éreztem rá, mi volt új a keresek.hu-ban. Vannak autós hirdetések, ingatlanhirdetések, szóval célcsoport az aktív apróhirdetési piac. Van FÜGE (de hogy hogy jött a név), s hogy mire jó a keresek.hu mellett? Nem értettem meg (lehet, hogy túl fáradt voltam felfogni?), de valami olyasmiről szólt, hogy a feladott apró több felületen is megjelenik, pl. a fügén. Pénzért. Mert ugye az API több helyre szétlövi. Csak az ingatlan.com.-ra meg a hasznaltauto.hu-ra nem. És Ők nem is kérnének belőle, gondolom. Szóval nem értem, miért lesz ez jó.

noba.hu – Petrovics Péter: ez a legértékesebb, leghasznosabb és legveszélyesebb próba, közösségi kölcsön oldal. Minthogy nem lehet rátelepedni a kölcsönadókra/vevőkre semennyi százalékkal, így marad az építjük, s majd lesz belőle valahogy üzleti modell. Addig jó sok munka, munka, munka.

visuland.com – Faragó Péter: 3D játék- és a privi.hu fejlesztői múltjával vágott neki a csapat a visuland felépítésének. Egy 3 megabyte méretű progi letöltése után egy élő hangkommunikációs virtuális valóságban landol a kedves látogató. Futurisztikus, mint pár éve a Nissan Primera műszerfala :). Nincs (még) üzleti modell, a letölthető program és annak használata ingyenes, pénzt a virtuális térben lévő szponzorációs szolgáltatásoktól remél az előadó.

terminartors.com – Makay Mátyás: képzőművészeti youtube, amely 2007 őszi indulása (és 2008 tavaszi első élesítése) óta 40e feltöltött festménnyel, valamint az Ernst&Young spinoff díjával is büszkélkedhet. Jutot persze kudarcból is: nem sikerült még befektetőt találni, nem volt (még most sincs?) marketing stratégia. Nekem a névvel is bajom van, először majdnem kihagytam azt az r betűt.

Hogy mitől éreztem jól magam ezen a napon? Nem voltak (túlsúlyban az) öltönyben feszengő üzletemberek, erőltetett eladniakarommagamat felhangok, sokkal inkább egy homogén, jóhangulatú társaság gyűlt össze. Érezni lehetett a levegőben, hogy tenni akaró (és tudó) emberek gyűltek össze. A nap természetesen nem csak a startupok bemutatásáról szólt, de a többiről már tőlem részletesebben írtak mások.

Gratulálok a szervezőknek és előadóknak egyaránt, szép volt.

Dunder Krisztián

Tanácsadó és a Growww Digital digitális marketing ügynökség társalapítója. Rendszeres konferencia előadó, a Digitális sikertörténetek 1-2. szerzője.

2 hozzászólás
  1. Taner
    2009. március 19. csütörtök

    na ilyen részletes összefoglalót se láttam a startupról, köszi!

  2. 2009. július 30. csütörtök

    [...] róluk már írtam a Startup 2009 konferencia beszámolómban, azóta sok változás történt körülöttük. A prezi egy freemium üzleti modellre építő, [...]

Szólj hozzá

A legjobb felhasználói élmény érdekében az oldal cookie-kat használ. Bővebben