Márkák az online közösségekben

  • Dunder Krisztián
  • 2 hozzászólás

Ezzel a címmel lesz kerekasztal-beszélgetés szerdán a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban a BrandTrend szervezésében, ahol Halász Kata (Coca-Cola), Hajagos Rita (Nike), Dobó Mátyás (Peer) és jómagam beszélgetünk Kőszegi András moderálásával a témáról.

  • A szűrt, irányított tartalommal évtizedekig virágzó lapok elkezdtek összedőlni, a közösségi weboldalak UGYANAKKOR brutális sebességgel nőnek.
  • UGYANAKKOR a közösségi site-ok tele vannak ellenőrizetlen INFORMÁCIÓKKAL.
  • Ezekre az INFORMÁCIÓKRA mégis jobban figyelnek az emberek, mint a „felülről irányítottakra”, hisz többnyire ismerőseik, barátaik OSZTJÁK MEG.
  • A fogyasztók pedig a figyelmüket OSZTJÁK meg. Nem kicsit, nagyon.

Noha korábban brutális eléréseket (brutális áron) kínáltak a lapok, közben szépen teret nyert a web, azon belül pedig egyre inkább erősödnek a közösségi termékek. Utóbbin fajlagosan olcsóbban érhetőek el az internetezők, mégis lassan nyitnak a „nagy márkák” a lehetőség felé. Pedig nem csak olcsóbb, de mérhetőbb és sok esetben egyértelműen hatékonyabb is a web.

Ügyféloldalon úgy érzem, még alvás van, legalábbis kevés magyar példát látni, kiemelkedően jót pedig alig. Ezért is érdekel, hogy látja a helyzetet a Coca-Cola és a Nike képviselője saját és nem saját márkákra vonatkozóan. A kerekasztal után jelentkezem, addig is néhány adat a Coke Clubról, amit egy prezentációban találtam.

Coke Club adatok

Coke Club adatok

A kerekasztal beszélgetés nyilvános és ingyenes,  előzetes regisztrációval.

Tanácsadó és a Growww Digital digitális marketing ügynökség társalapítója. Rendszeres konferencia előadó, a Digitális sikertörténetek 1-2. szerzője.

2 hozzászólás
  1. […] This post was mentioned on Twitter by k_dunder, Bela Krankovics. Bela Krankovics said: RT @k_dunder DUNDER.HU: szerdán kerekasztal márka-közösség témában: http://bit.ly/wqTDI […]

  2. 2009. október 29. csütörtök
Szólj hozzá

A legjobb felhasználói élmény érdekében az oldal cookie-kat használ. Bővebben