Online tanácsadóvá válni válság idején

  • Dunder Krisztián
  • 2 hozzászólás

Az évzárás-évkezdet mindig elgondolkodtatja az embert. Formálódik a hazai online média, még egy pár év, és talán helyére billen a hazai online piac is. Tisztulás, fejlődés, formálódás kell, hogy kísérje ezt az időszakot. Most egy kicsit saját szemszögömből nézem a múltat és a jelent. Személyes hangvételű, ha nem érdekli, kérem, most hagyja abba az olvasást.

Amikor 2008 végén úgy alakult, dönthetek, hogy feladom-e a főállással járó előnyöket és hátrányokat, és függetlenedem, még nem tudtam, mire vállalkozom. Kirobbanóban volt a válság, a legtöbb szakmabeli, akivel beszéltem a jövőmről, óvva intett az online tanácsadóvá válástól, s a biztosabb és kényelmesebb (?) főállás felé próbáltak terelni. Mivel volt egy kialakult kapcsolati tőkém, mégis belevágtam. Sejthető volt, hogy könnyű lesz a kezdet: izgalmas, kihívásokkal teli komoly feladatok jöttek egymás után. Több nagy kiadóval dolgoztam együtt, valahol online stratégia kidolgozásában, máshol portáltervezésben, látogatottságnövelésben, munkamódszerek átadásában. Ám ekkor követtem el az első hibát is: előtérbe helyeztem az azonnali feladatokat, és nem foglalkoztam a személyes márkám építésével. Ez már az első tanácsadói év végén (2009 ősz) éreztette hatását: hirtelen elfogyott minden külső megbízói feladat, és nem látszott a horizonton más, mint néhány ígéret. Ez volt az első lehetőség, hogy kipróbáljam saját, régóta dédelgetett ötleteimet. Két projektet indítottam el pár hét különbséggel egymás után.

Az utinformaciok.hu azért indult, hogy felmérje, van-e igény traffipax-, dugó- és baleseti jelentésekre – a jelenleg elérhetőnél sokkal jobb minőségben és többféle felületen. Az első négy hét alatt tízezer felhasználó regisztrált, ami a harmincezres látogatottság mellett messze az egyik legjobb konverzió, amit valaha láttam. Ezzel együtt ez egy visszajelzés arra, mekkora igény lenne egy ilyen portálra a magyar piacon. A következő fél évben elkészült kalkulációk és tárgyalások azt támasztották alá, hogy komoly befektetés szükséges egy ilyen portál fejlesztéséhez és bevezetéséhez. Érdeklődők vannak, a regisztrálók jelenleg is gyűlnek. Eközben két-három hasonló elképzelés elindult Magyarországon, de a létező legrosszabb úton járnak, így érdemes lesz visszatérni ehhez.

A másik projekt az azonnali bevételszerzés és az önképzés jegyében indult. Írtam egy 70 oldalas, lakossági piacra szánt e-bookot, mely azt a témát járta körül, hogyan érhetnek el anyagi megtakarítást a vásárlók, ha egy kicsit figyelmesebbek, számunkra pedig az volt a cél, hogy a 2009-es karácsonyi piacon komoly eladási darabszámot érjen el. Az infotermékes piac megismerésére ez kiváló eszköz volt, anyagi szempontból totális csőd, persze nem lehetett előre tudni, hogy ez lesz az eredménye. Pár hónappal később más formában ez a projekt is sikeressé vált, több tízezer felhasználóhoz jutott el, amikor regisztrációs ösztönzőként használtuk portálokon.

Mit hozott 2010?

A 2010-es év számomra a sikerek és a személyes márka fejlődésének éve volt. A kiadói megbízások mellett új területek nyíltak meg számomra: az egészségügy, az FMCG és a turisztikai piac. Természetesen ezen területeknek csak az online lehetőségeivel foglalkoztam, és csak mértékkel (egy-egy projekt erejéig), hiszen mindegyik terület önmagában óriási. Egyik sem könnyű piac (és ezek egy része is kiadóhoz köthető :-) ), de az elért eredmények alapján bátran mondhatom, hogy nagyon sok eszköz működik ott is, csak a máshol is kipróbált ötleteket lokalizálni kell, s mellette újakat tesztelni. Volt termék, aminél csak a fejlesztést kellett lecserélni az azonnali látogatottságnöveléshez, volt, aminél branded content szolgáltatást kellett indítani, s volt, ahol a keresőkben levő organikus és/vagy fizetett jelenlétet kellett növelni az eredmények növeléséhez.

Azt már nem tartom különösebb újdonságnak és kihívásnak, hogy a direktben, keresőből vagy fizetett hirdetésekből érkező látogatók több bevételt eredményeznek, de az pozitív meglepetés volt 2010-ben pl.  egy webáruház esetében, hogy Facebookról is jó minőségű, azonnali vásárlók érkezhetnek (és nem hirdetésből!). Ugyanezen webshop esetében azt is tapasztaltuk, hogy a webshop használhatóbbá és keresőbaráttá válása azonnal 20%-os megrendelési darabszám-növekedést jelentett minden különösebb erőfeszítés nélkül.

A legnagyobb siker persze sosem anyagiakban mérhető. A 2010-es évben már számos új megkeresést kaptam, több konferencián adtam elő, vettem részt vendégként, mint valaha korábban. Azt éreztem, hogy egyre több felsővezető ismeri fel cége, munkatársai és saját korlátait, és hív külső segítséget. Generálisan érzem ezt az igényt, nem csak a saját megkereséseimen. Azt, hogy ezt a válság, az újdonságok vagy az eddigi tévutak indukálják-e, nem tudom általánosságban kijelenteni: biztos van olyan, ahol mindegyik. Az egyetlen dolog, amit sajnálatosnak tartok, az a közösségi média jelenlegi indokolatlan túlreagálása. Nyilván annak is megvan a helye, de találkoztam olyan esettel, amikor teljes tévút lett volna az az irány az üzleti partner számára, és nem ő az egyetlen ilyen. A mobil irány ésszerű kóstolgatásával viszont az esetek többségében egyetértek, s várhatóan nemsokára a helyfüggő szolgáltatásokkal is ez lesz.

Mit hozhat 2011?

A DUNDER.HU weboldalammal, az edukációval többet szerettem volna foglalkozni 2010-ben. Számos téma, anyag hever feldolgozatlanul a fiókomban. Néhányat sikerült feldolgoznom, amely teljesen egyedi, vagy magyar nyelven ilyen részletességgel még mások nem tették meg, ezek mind ott vannak a legolvasottabb cikkek között, s ezeknek köszönhetően nőtt a látogatottság az előző évhez képest. A jövőben sokkal inkább szeretném leíró, bemutató jellegű anyagokkal, statisztikákkal, esettanulmányokkal színesíteni, gyakrabban frissíteni, de erre nem merek nyilvános ígéretet tenni.

A hazai internet 15 éves, én pár hét múlva 35 leszek, egy pillanatra meg fogok állni. De csak ennyi időre, mert a 2011-es év első felében várható egy-két komolyabb meglepetés. Dolgozom olyan projekteken, amelyek komolyabb hype-ra számíthatnak az átlagosnál a hazai online piacon. Az is biztos, hogy színes, szakmai, gyakorlati tapasztalat alapú előadásokat viszek idén is a konferenciákra.

Szerintem egy online tanácsadó akkor lehet igazán sikeres, ha kellő szakmai és emberi felkészültség, anyagi és morális biztonság, valamint gyakorlati tapasztalat jellemzi. Ezekkel felvértezve nem az üzleti partner gondolatait lesi (nem neki akar megfelelni): nem azért fog fizetni a partner, hogy azt hallja a tanácsadótól, amit ő maga szeretne hallani, hanem a valós problémákra tud rávilágítani, figyelni a partnerre és megoldásokat keresni. Én a személyre szabott online tanácsadást tartom a legsikeresebbnek. Azt látom, hogy az olykor túlságosan őszinte, esetleg nyers válaszaimat inkább díjazzák partnereim, mint nem.

Ezekkel a gondolatokkal indítottam el a 2011-es évet, és kívánok Önnek is sokkal sikeresebbet, mint a tavalyi volt!

Tanácsadó és a Growww Digital digitális marketing ügynökség társalapítója. Rendszeres konferencia előadó, a Digitális sikertörténetek 1-2. szerzője.

2 hozzászólás
  1. 2011. február 1. kedd

    Krisztian, gratulalok, nagyon tetszett a szemelyes hangvetelu osszefoglalod, es gratulalok, hogy ilyen sikeres vagy. Szerintem 2011-ben is olyan elfoglalt leszel, annyi projekted lesz, hogy nem lesz sok idod ilyen hosszu blogbejegyzeseket irni. :)

    Csak igy tovabb es sok sikert!

  2. 2011. február 6. vasárnap

    Zoli, ez igazán kedves volt Tőled, köszönöm. Legjobbakat Neked is ;)!

Szólj hozzá

A legjobb felhasználói élmény érdekében az oldal cookie-kat használ. Bővebben