Távszámlázás – számlázás APEH-jóváhagyással

  • Dunder Krisztián
  • 15 hozzászólás

Az APEH szerint is szabályos az eKalmár szolgáltatás, így nagyobb mennyiségű számla kiállítása esetén már bőven megéri a negyedéves díjfizetéssel igénybe vehető szolgáltatást választani – olvasható egy sajtözleményben.

Távszámlázás – számlázás postaköltség nélkül

Elektronikus aláírás alkalmazásával már korábban is megoldható volt, hogy a vállalkozások papír használata nélkül állítsanak ki szabályos számlákat. Ez a technológia ugyan gyorsan és megbízhatóan juttatja célba a bizonylatokat, de mivel bevezetése viszonylag költséges, nem terjedt el széles körben.

Az eKalmár internetes számlázóprogramot kifejlesztő Infotéka most olyan megoldást dolgozott ki, melynek segítségével a cégek elektronikus úton, költséghatékonyan tudják a számlákat a vevőikhez eljuttatni. „Szoftverünk lehetővé teszi az úgynevezett távnyomtatást. Ha valaki az eKalmár rendszerben állít ki egy számlát, akkor vevője egy e-mailt kap, melyben szerepel a bizonylat linkje. Erre kattintva az ügyfél saját maga tudja kinyomtatni a számla eredeti példányát, ami megfelel a hatályos jogszabályoknak” – mondja Laczkó János, az Infotéka ügyvezetője.

Szó szerint értelemzve a dolgot olyan ez, mint a külföldi online vásárlásoknál: a pdf-számlát kinyomtatva az is szabályos és betehető a könyvelésbe.

A távszámlázás a legolcsóbb

A távszámlázás a legolcsóbb

 

Elektronikus számlázás – papírszámla lesz belőle

Egy számla hagyományos, postai úton történő feladása akár több száz forintba is kerülhet. Az elektronikus aláírás alkalmazásával ez a költség körülbelül ötven forintra szorítható le, míg az eKalmárban bemutatott távnyomtatással nulla forintra” – emeli ki Laczkó János. A megoldás ráadásul egyszerűbb, mint az elektronikus aláírás, mivel nincs szükség digitális archiváló rendszer kiépítésére, hanem ugyanúgy papírszámlák kerülnek archiválásra és könyvelésre, mint a hagyományos számlázás esetében.

Nem vagyok otthon a digitális aláírásokkal támogatott számlázásban, így a sajtóanyag által jelzett 50 Ft-os költséget sem tudom megmagyarázni, de a leírtak logikusan hangzanak, így sok hazai vállalkozás üzletfejlesztésének lehet része a jövőben a szolgáltatás bevezetése (saját tapasztalatom szerint  ma  320 Ft egy számlát postázni + a hozzá tartozó idő forintosítása). Kérdés persze (a magyar piacot ismerve), hány cég igyekszik majd a „nem érkezett meg a számlaértesítő e-mail” szöveggel ügyeskedve a kifizetések időpontját kitolni.

Az eKalmár az Infotéka szerverein üzemel biztonságos környezetben. Az illetéktelen felhasználást SSL titkosítás és SMS azonosítás zárja ki, a eKalmár használatához mindössze egy böngésző szükséges. „Olyan számlázó rendszert készítettünk, amelynek segítségével a cégek megspórolhatják a postaköltségeket, és gyorsan, biztonságosan el tudják juttatni vevőikhez a kiállított bizonylatokat” – emeli ki Laczkó János, aki szerint fontos információ, hogy bármikor át lehet térni más számlázó rendszerekről az eKalmár használatára, melyhez ingyenes ügyfélszolgálat is tartozik.  Kiállított bizonylatok mennyiségétől függően a rendszer használata már negyedévenként 1 500 forinttól elérhető.

 

Így néz ki az eKalmár számlázó

Így néz ki az eKalmár számlázó

Használhatják webáruházak számlázásra?

Nagyon hiányzik ebből a sajtóanyagból valami. Tudomásom szerint nagyon sok hazai webshop szenved a hazai  elektronikus számlázás problémáitól. Logikusnak tűnhet, hogy összeköti a webáruház ezzel a számlázóprogrammal (ugye jól sejtem, hogy más számlázószoftver-forgalmazó is fog hasonló szolgáltatást biztosítani a jövőben?), és már meg is oldotta az automatikus számlázás kérdését, hovatovább ügyfélszolgálati időt és postaköltséget is megtakarított. Sajnos a sajtóanyag erre a kérdésre nem ad választ, de megkerestem a cég ügyvezetőjét, aki kommentben részletesen válaszolt (lásd lejjebb).

Tanácsadó és a Growww Digital digitális marketing ügynökség társalapítója. Rendszeres konferencia előadó, a Digitális sikertörténetek 1-2. szerzője.

15 hozzászólás
  1. 2010. június 17. csütörtök

    (1) Hasonló törekvés: http://www.privatbankar.hu/cikk/ado/rengeteget_sporolhatnank_elektronikus_szamlazassal_37152
    (2) Véleményem szerint egy olyan világban, amelyben az „igazi” számla elküldése után is nehéz egyes esetekben rávenni a partnereket az utalásra/kiegyenlítésre, hamvában halt ötlet mindezt e-mailben végezni. Ha valaki, akkor én hiszek az e-mailben, de nem számlázási céllal.

    (3) Egy francia partnerünktől tudom, hogy ha ott egy cég vállalja, hogy elektronikusan számláz (környezetvédelmi felelősségvállalás), nagyságrendekkel kevesebbet kell fizetnie az egyik adónemben. Mindent a pénz dönt el, ez alapszabály. Ha 1-2%-kal csökkenthető volna pl. a társasági adó elektronikus számlázásnál, mindenki megfontolná a váltást, úgy vélem.

  2. 2010. június 17. csütörtök

    @Csaba (3): egyetértek. Értelmesebben gondolkodó országokban pl. a hibrid hajtású autók ára is 15-20%-kal olcsóbb, mert az adott ország támogatja. Magyarország nem ilyen ország.

  3. 2010. június 17. csütörtök

    Kedves Krisztián! Köszönöm a kérdést, abszolút jól kapcsolódik a témához. Ezt a funkciót már a tervezés időszakában úgy készítettük elő, hogy a webáruház alkalmazások is egyetlen webszerviz-hívással alkalmazni tudják az eKalmár távszámlázó szolgáltatását. A webáruház fejlesztője egyszerűen tudja illeszteni az eKalmár webszervizt a rendelés paramétereinek átadásával. Természetesen az eKalmár tartalmaz egy XML formátumú cikktörzs-import funkciót is, amivel a két alkalmazás szinkronizálható. Minden előnyt, amit a cikk végén írtál, teljesül a webszerviz beépítésével.

  4. Gábor
    2010. június 18. péntek

    Sziasztok!

    Azt nem látom a cikkben, hogy miképpen van biztosítva az, hogy ne nyomtathathasson mondjuk 23 eredeti példányt a számlából az ügyfél.

  5. 2010. június 18. péntek

    „a sajtóanyag által jelzett 50 Ft-os költséget sem tudom megmagyarázni” – ez úgy jön ki, hogy minden elektroniks számlát el kell látni időbélyeggel és elektronikusan alá kell írni, valamint gondoskodni kell az elektronikus számlák megfelelő archiválásáról. Az egy számlára jutó költség, akár meghaladhatja az 50 Ft-ot (különösen ha figyelembe vesszük a fejlesztési költséget is), de nagyobb számlaforgalom esetén, azért alatta van.

    Az a nagy ötlete a cégnek, hogy nem elektronikus számlát csinálnak, hanem számítógéppel előállított számlát, melyet hivatalosan ki kell nyomtatni. Ezt a nyomtatást az számla befogadója végzi.

    Ami még érdekes, hogy az elektronikus számlának van egy olyan fajtája, amikor a számla befogadó és kiállító között minden teljesen automatikusa zajlik, tehát csak a gépek kommunikának egymással. Ez főleg nagyobb cégeknél és csak B2B esetén értelmezhető.

  6. 2010. június 18. péntek

    @Gábor: egy átlagos számítógépes számlázószoftverből sem lehet kétszer eredeti példányt nyomtatni, gondolom, ebben is ki van védve, pontosabbat a 3. kommentben látható úr tudna mondani.

    @mark.hu: köszi a kiegészítést, sokkakkal egyetemben ezt én sem tudtam.

  7. 2010. június 18. péntek

    @Gábor: a cikk a sajtónak íródott, ezért nem térhettünk ki minden apró megoldásra. Bár burkoltan van erre utalás: „az ügyfél saját maga tudja kinyomtatni a számla eredeti példányát” – eredeti pedig csak 1 van. :)
    A demot-t ki tudod próbálni http://www.ekalmar.hu – n és letesztelheted, hogy csak 1x enged a szerver-alkalmazás nyomtatni. Ezt a hatályos jogszabályok is előírják.

  8. Gábor
    2010. június 18. péntek

    @jLaczko: igen, ezért is kérdeztem. Viszont a cikkben szerepel az, hogy PDF a kimenet, amit bármennyiszer kinyomtathatok. Vagy az csak példa volt? :)

  9. 2010. június 18. péntek

    @Gábor: olvasd el figyelmesebben a blogot. Ami fehér alapon van az a hivatalos cikk, a többi Krisztián kommentje. A pdf is.

  10. 2010. június 18. péntek

    @Gábor: a pdf-számlás példát én hoztam példaként KÜLFÖLDI vásárlásra vonatkozóan. Elnézést, ha félreérthető :).

  11. könyvelő69
    2010. június 19. szombat

    Mi akadályozza meg a vevőt, hogy azt az egy engedélyezett nyomtatást ne egy másik pdf-be nyomtassa, ezek után pedig annyi „eredeti” számlát nyomtat magának, ahányat akar? Nem mintha a forgalomban levő számlázóprogramokkal ne lehetne ugyanezt (mármint a pdf-be nyomtatást) megcsinálni, de ott legalább a kibocsátó kezében van a döntés, hogy mikor nyomtatja újra a számlát a pdf-ből.

  12. TRSoft
    2010. október 8. péntek

    A nyomtatott számlából is lehet akárhány példányom. Mivel a sorszám és egyéb azonosítók alapján ellenőrizhető az azonosság csa egyszer tudom leköltségelni (lekönyvelni). APEH szempontból az eredeti nem a nyomtatás kérdésén múlik, hanem a szigorú sorszámozáson.

  13. 2010. október 14. csütörtök

    Megnéztem volna ezt a számlázót.

    Chrome: a demo kulcs kérésen nem jutok át, nem csinál semmit, nem küldi el az adatokat, csak áll.

    OK, firefox. Ugyanez. Mivaan?

    Na jó, akkor _nem_ linux alól, windows, ie. Rendben megjön a demo kulcs. A következő ami fogad: silverlight kell hozzá?

    Szal, linux alól ne is próbálkozzatok, nem fog menni. Webes a program, de annyira nem, hogy elérhető is legyen. Sajnálom nagyon.

  14. 2011. március 6. vasárnap

    @Szabó Dénes: ne sajnáld, mert tévedtél. A Silverlight alkalmazás fut Linuxon, csak itt Moonlightnak hívják. :)

  15. Belze
    2012. július 6. péntek

    Az eredeti példányt is lefénymásolhatja akárhányszor (tudom, az észrevehető, de ha profi módon csinálja, akkor már nehezen).

    De miért akarná a vevő az ő eredeti példányát többször is lemásolni?
    Például, ha a számla egyben garancialevél is.
    De ebben az esetben a papír számlát is le tudja másolni, lásd 1. pont.

Szólj hozzá

A legjobb felhasználói élmény érdekében az oldal cookie-kat használ. Bővebben